shorttrack

A modern demokrácia éthosza egy közmegegyezéses hazugságon, a beleszólás illúzióján nyugszik, amely mennyiségi és minőségi hasznavehetetlenségét is figyelembe véve megérett a pusztulásra. Áltathatjuk magunkat ezt a formátumot ideig-óráig még életben tartva, de kezünk ökölbe szorulása valójában csak a tehetetlenségünk növekedését jelzi.

 [Reflekkt használati utasítás: a dőlt betűs futamok saját szerzeményként, a normál betűtípussal rajzolt gondolatok egyfajta katalizátoromként, mástól elszármaztatott szellemi tulajdonként értelmezendők. A katalizátor eredeti tulajdonosa, és elérhetősége a bejegyzés végén megtalálható.]

Ellenzék mint vágókép

Van valami, amiben valóban nagyon hasonlít Magyarország Putyin elnök Oroszországához. Az ellenzék helyzetében, működésében, a hatalomellenes mozgalmak által alkalmazott technikákban. A tegnapi, civilnek hirdetett székházfoglalási kísérlet jól példázta ezt. A kormányellenes csoportok mögött itt is, ott is felfedezhető az átütő társadalmi támogatás híján kulcsfontosságú külső segítség, valamint a hatalom provokálásának szándéka. A fő cél, hogy a törvényesség határáig elmenő vagy azt át is lépő tiltakozó vágóképpé váljon, mint a hatalmi önkény áldozata, lehetőleg a CNN tudósításában.

A feminimpunk Pussy Riot tagjait be is varrták pár évre, miután egy ortodox székesegyház főoltára előtt hergelték a KGB-ből importált cáratyuskát. Hiába no, keletebbre mindig kellően kézben tartották a gyeplőt, emberi jogok csak ködpumpálásra valók. A pofádat befogod, ez volt a törvény nekünk is negyven évig, most már legalább tátogni szabad. Mert persze ennyit is ér a részvételi demokrácia fennkölten dicsőített eszméje, amikor hol kétharmaddal, hol valamivel kevesebbel röhögnek körbe, hogy majd négyévenként, a koreográfia szerint. Ezek a szerencsétlenek meg hát elkötelezettek, hisznek a karmájukban, nekimennek egy pártszékháznak, mert a Parlamentnek ugye nem lehet, azt fegyveres őrök vigyázzák, a tévészékház-poén már el lett sütve pár évvel ezelőtt, a Dunának meg nem akarnak, mert nem valamiféle szűklátókörű lemmingek…Csak tehetetlenek.

De bazdmeg, hogy egy ajtó és egy ablak félmillióba fájjon???

Magyarországon két és fél éve balliberális mártír kerestetik, egyelőre nem sok sikerrel, többek közt azért, mert – éles ellentétben 2006-tal – a gyülekezési jog tekintetében a földkerekség egyik legszabadabb vidékévé vált hazánk. Orbán Viktor baloldali, liberális ellenzéke persze egészen másként frusztrált, mint Vlagyimir Putyiné. Előbbi ugyanis azt éli át éppen, hogy az a magyar világ, amelyet eddig, ha olykor el is engedte a kormányrudat, anyagi erőforrásaival, szilárdan körülbástyázott véleménymonopóliumával uralni tudott, lassan elenyészik. Az új alaptörvényt mára tudomásul vette Európa, a médiaszabályozás miatt kirobbant háború zaja már alig hallatszik, nem sikerült az országra kényszeríteni a biztos kormánybukást jelentő IMF-terápiát, s a jegybank sem a kormánypolitika gáncsolója többé, ahol egy Braun Róbert a függetlenség garanciája.

2006-ban is lehetett sátortábort építeni a Kossuth-téren, és - legyek bár részvétlen, de ahol fát vágnak, ott hullik a forgács – mindenki tudhatta, aki október 23-án, egy hónappal a tévészékház-parti után Pest utcáit rótta, hogy potenciális autóborogató és kukagyújtogató kisiparos a káoszban fuldokló rendőrök szemében. Hagyjuk 56 ünnepi eszméjének frázisát, ez itt himihumi, azt ott, akkor, elsodorta az aktuálpolitika.
Mint ahogy később aztán az egész akkori kártékony bagázst, de csak azért, hogy átadja a helyét egy újabb sáskajárásnak. Mert a médiatörvény, meg az alaptörvény (változtatások előtt és után is) attól még szar, a jegybank 2010 előtti és jelen kurzusbeli felhígítása pedig attól függetlenül paréj megoldás, hogy Európa kussol. Elfáradt, tisztelt hölgyeim és uraim. Belefáradt saját tehetetlenségébe.
Amúgy meg, Magyarország, tedd össze a két kezed, hogy a válság depressziós ernyedtsége gátat képezzen még jó ideig - talán a nyugvópontig – egy újabb mélyzuhanás előtt, mert az IMF-biztosítást letojva csak a pénzpiaci frontok kiéleződése nélkül atomantiskodunk itt. Csak egyszer rohadjon le teljesen Spanyolország, vagy az olaszok, egyúttal mi is lehugyozhatjuk az unortodoxiánkat.

Ha olykor kínkeservesen, vargabetűkkel is, ám számos jel szerint a konszolidáció felé halad a kétharmad vezényelte átalakítás. Ha sikerül kézben tartani a költségvetést és egy kis életet lehelni a lefagyott gazdaságba, a kormánynak minden esélye meglesz arra, hogy a folytatódó rezsicsökkentésen túl más módon is kedvezzen a választóknak. És ha teheti, él is majd vele, mint minden más épeszű kormányerő a szabad világban.

Szaknyelven ezt nevezik választási költségvetésnek, és köze nincs az épeszűséghez, sokkal inkább a korrupcióhoz. Egy egész társadalmat szoktak vele megvenni, de ennek egy hazugságalapú diskurzusban nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Erről a vállrándításunkról majd májusban, az évekkel ezelőtt indított túlzottdeficit-eljárás keretében mondanak újabb ítéletet. Ezt megünnepelni, vagy rosszabb esetben dühöngeni miatta valóban úgy a legméltóbb, ha újra elkezdjük központilag fosni a pénzt.

A konszolidáció pedig az ellenzék halála. Ezért az alaptörvény negyedik módosítása ürügyén indított újabb, erős nemzetközi ágyútűzzel kísért támadás álságosnak, gyomorforgatónak nevezhető, meglepőnek aligha. – Arra ne számítsunk, hogy véget érnek a politikai támadások, annál is inkább, mert a pártharcok minden országban és európai szinten is folynak tovább – rímel minderre Martonyi János külügyminiszter mondata a Heti Válaszban megjelent interjúban. Ami az alaptörvény kifogásolt módosítását illeti, az nagy meglepetést senkinek sem okozhatott. Amikor a kormánytöbbség állhatatos féke- és ellensúlyaként működő, sólyomi aktivitást mutató Alkotmánybíróság megsemmisítette az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, a Fidesz világossá tette, hogy a formai okból kifogásolt passzusok jó részét beépíti az alkotmányba. Természetesen nem kellene rendszert csinálnia a Fidesznek abból, hogy amint szembekerül egy problémával, azonnal az alaptörvényben rendezi el azt, de arról sem kellene vitát nyitni, hogy az Alkotmánybíróságnak az alaptörvény rendelkezéseinek értelmezése, nem pedig azok felülbírálata a feladata.

A hajléktalanoknak például semmi keresnivalója egy alkotmányban, csak hát valami Szent Istváni küldetéstudattól vezéreltetett perverziója a Fidesznek ez az alkotmányfetisizmus. Meg hát erőből odabaszni, alfahímnek lenni már csak az érzés miatt is megéri, barbárnak ész nélkül is el lehet menni. Még ez a már lassan súlyosan jobboldal-paritásos, Balsaival és Stumpffal kormánybaráttá faragott Alkotmánybíróság is kénytelen kigyomlálni a törvényhozás ostoba, behemót dudváit. Nem elég Schmittek, elég baj ez.

A választásokig egy év van hátra, s az ellenzék okkal tart a megméretéstől. Egy újabb vereség végzetes lehet a számára. Ezért minden eszközt be fog vetni a kormány lejáratása céljából, amihez ezután is talál komoly külföldi partnereket és „civil”, anarchista segítőket, akik a cselekvés nyelvére fordítják a szocialista gyűlöletvideó üzenetét.
A kampány ocsmány, a csatazaj fülsiketítő lesz. De azt azért ne feledjük, hogy ez már csak utóvédharc. Hiszen most például már nem is az alaptörvény szíve közepét, csupán annak tervezett módosítását támadják.

Meg a székházat, azt a drága székházat, félmillás ajtó-ablakától megfosztva, pedig jövő héten megint jön a hideg. Az LMP-nek legalább volt szíve, nyár közepén ugrott neki a Közgépnek. Az utókor mégsem hálás, most közmunkában dolgozhatják le. Na, őket speciel nem az Alkotmánybíróság meszelte el.
Az az Alkotmánybíróság, amely egy megfontolt, autonóm köztársasági elnökön kívül talán a józanság utolsó védbástyája lehet. Mert az alkotmány furcsa szerzet, a módosításához összpolitikai konszenzus, vagy magántulajdonolt kétharmados többség szükséges. Mivel az előbbihez még legalább három emberöltőnyi hányattatás vezet minket, az utóbbi pöcegödörbe pedig éppen három éve léptünk bele, így egy megkívánt alkotmányreform esetén ugyanazzal néz majd szembe az épp aktuális politikai hatalom, mint a választópolgár a szavazata után elszabadult hajóágyút átkozva, székházakba beszabadulva: a tehetetlenséggel.

[original sin: http://mno.hu/vezercikk/ellenzek-mint-vagokep-1143456 ]